Az Ilcsey utcában lakik, közel a Duna-parthoz, egy négyemeletes belvárosi házban. Vele lakik anya, apa, és a bátyja, Peti is. Loni iskolás – és embergyerek. Persze, hogy embergyerek, miért kell ezt külön hangsúlyozni? Mert ugyanebben a házban lakik Levélke is! Hogy ki ő? Levélke kísértet, és éppen ötszáz éves. Levélke, a kísértetlány és Loni, az emberlány mégis jó barátok lesznek. Különleges és hétköznapi kalandjaikról szól Vörös István mesekönyve – hiszen ami Loninak természetes, azon Levélke csodálkozik, ami meg Levélke számára mindennapos, az Loninak újdonság. Így eshet meg, hogy Levélke életében először elmegy vásárolni – Loni viszont seprűn lovagol. Kasza Julianna szuper kísértet(i)es rajzaival!
Az Ilcsey utcában lakik, közel a Duna-parthoz, egy négyemeletes belvárosi házban. Vele lakik anya, apa, és a bátyja, Peti is. Loni iskolás – és embergyerek. Persze, hogy embergyerek, miért kell ezt külön hangsúlyozni? Mert ugyanebben a házban lakik Levélke is! Hogy ki ő? Levélke kísértet, és éppen ötszáz éves. Levélke, a kísértetlány és Loni, az emberlány mégis jó barátok lesznek. Különleges és hétköznapi kalandjaikról szól Vörös István mesekönyve – hiszen ami Loninak természetes, azon Levélke csodálkozik, ami meg Levélke számára mindennapos, az Loninak újdonság. Így eshet meg, hogy Levélke életében először elmegy vásárolni – Loni viszont seprűn lovagol. Kasza Julianna szuper kísértet(i)es rajzaival!
Levélke színre lép
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kísértet. De nem valami nagy, komoly kísértet, hanem csak egy kölyökkísértet. Egy kísértetkislány.
A kísérteteknél persze másképp van kicsit. A gyerekek nagyon lassan nőnek. Vagyis dehogy: egy kísértet másodpercek alatt a kétszeresére növekszik, vagy levél méretűre összezsugorodik, ha kell. A kísértetek sohasem nőnek úgy, mint egy embergyerek – egyenletes, de lassú tempóban, egyik napról a másikra észre sem vehetően. Akkor talán helyesebb azt mondani, hogy a kísértetek lassan fejlődnek? Ez sincs így. Az újszülött kísértet olyan, mint egy megszülető kiscsikó, aki azon nyomban lábra áll, és szalad az anyja után. A kísértetek eleve mindent tudnak. De csak sokára számítanak nagykorúnak. Mindent tudnak, amit tudniuk kell, és sok olyat is, amit jobb volna, ha nem tudnának.
Ennek a kísértetnek a neve Levélke volt, és épp most ünnepelte az ötszázadik születésnapját. Mivel ők csak százévenként tartják meg a születésnapjukat, a tortára összesen öt gyertya került. Mindegyik gyertyában lidércláng égett, és a tortát kékesen világító krémmel töltötték meg. Levélke tanyája egy négyemeletes belvárosi ház volt, közel a Duna-parthoz. A házat száz éve építették, a negyedik születésnapjára kapta Levélke, hogy ideköltözhetett. Korábban egy kastélyban lakott a Vértesben, de a szülei önállóságra akarták szoktatni, ezért, amikor betöltötte a négyszázat, egy újonnan épült, kísértetszállásnak is alkalmas helyet kerestek neki.
Tudni kell, hogy az emberek fölöslegesen félnek a kísértetektől. Levélkétől legalábbis biztosan. Persze az állatoknak sincs miért tartaniuk tőle. A kutyák gyakran észrevették, és farkcsóválva üdvözölték. A macskák viszont többnyire dühösen fújtak rá, de ez már sokkal inkább az ő hibájukból történt, Levélke sohasem bántotta őket. A cserepes virágoknak viszont a réme volt. Néha hetekig bevackolta magát egy cserépbe, vagy összehúzta magát, levélformát vett föl, ilyenkor a gyanútlan lakók, az emberek nem sejtettek semmit. A virágok persze utálták ezt a közéjük csimpaszkodó potyautast.
– Mi biztonságot adunk neki, de mit ad ő nekünk? – kérdezgették.
Levélke szerette, ha a szülei nem tudják, mit csinál, merre jár. És szeretett eltérni a szellemek viselkedési szabályzatától. Fényes nappal sétálni ment a Szabadság térre. Senki nem vette észre, csak egy hétéves, Loni, aki épp az ő házában lakott már hét éve. A játszótéren odadobta Levélkének a labdát, és a labda keresztülrepült rajta.
– Ejha! – így Loni. – Várj, várj, megmagyarázom! – mondta sietve Levélke. – Te levegő vagy? – kérdezte Loni. – Ugyan! Hiszen van sugártestem. – Téged számítógéppel csináltak? – Dehogy! Tudsz titkot tartani? Ha leszel a barátnőm, elárulom. – Leszek a barátnőd, de akkor azt is mondd meg, hogy hívnak, és hol laksz!
Amikor megmondta, Loni nem akarta elhinni, hogy Levélke ugyanabban a házban lakik, mint ő. Azon már kevésbé lepődött meg, hogy Levélke igazából kísértet. A nevén se ütközött meg különösebben.
– Levélke. Nem rossz. Olyan, mint a Denevérke.
Loni, Loni apukája és Levélke együtt mentek a házig, mely nem messze a játszótértől, az Ilcsey utcában állt. Loni apukája kicsit furcsállta, hogy ez a kislány szülők nélkül jött, és annál jobban meglepődött, amikor a kapujukhoz érve hogyan, hogy nem, el is tűnt.
– Hova lett Levélke? – hökkent meg. – És egyáltalán, miféle név ez? – Szerintem ez egy kísértetnév. – Kísértet? Eddig azt hittem, azok csak a mesékben vannak – nevetett az apja. – Nem. Vannak a filmekben, a könyvekben, az álmokban, a számítógépes programokon és a telefonokban, most pedig egy ide keveredett – felelte Loni.
Sajnos evvel nem volt vége a dolognak, mert este megérkeztek Levélke szülei a Vértesből, és családi kupaktanácsot tartottak a lányuk miatt. Odatelepedtek Loniék nagyasztalához, amíg ők a konyhában vacsoráztak.
– Hogy szabad fényes nappal kimenni a térre, és ott még labdázni is? Hiszen tudod, hogy nem vagy képes elkapni a labdát!
Kis szünet következett a felelősségre vonásban, a konyhában véget ért a vacsora, gyorsan el kellett rejtőzniük. Hajnali egykor aztán mind a hárman ott ültek a csillár üvegbúrájában, miután Loniék lekapcsolták a lámpát, és elaludtak.
– Egy évig nem beszélhetsz senkivel, nem lophatsz a hűtőből egy kanál lekvárt sem, nem lovagolhatsz a szomszéd tacskóján, és nem találkozhatsz többé Lonival sem! – Most mért őt büntetitek! – zokogta Levélke, mire a bojlerből csöpögni kezdett a víz. Sokáig sírt Levélke, és közben fogadkozott, hogy fellázad az öreg kísértetek ellen.
