Elhunyt Matyi és Sári „nagypapája”, a humor, a groteszk és az irónia nagymestere…

	Személyes	Futárszolgálat	Csomagpont	MPL	MPL Csomagpont
0 - 6000	ingyenes	1590 Ft	1290 Ft	1990 Ft	990 Ft
6001 - 10000	ingyenes	1190 Ft	990 Ft	1990 Ft	990 Ft
10001 - 15000	ingyenes	790 Ft	690 Ft	1990 Ft	990 Ft
15001 -	ingyenes	ingyenes	ingyenes	1990 Ft	990 Ft

Pagony

Elhunyt Matyi és Sári „nagypapája”, a humor, a groteszk és az irónia nagymestere…Adolf Born (1930-2016)

A neves cseh illusztrátorra Kocsis Péter műfordító emlékezik. A májusban elhunyt művész igazi monarchista volt, a hamisítatlan cseh humorral átitatott rajzaiból örök, elévülhetetlen derűs irónia árad.
Olvassátok-szeressétek Matyi és Sári történeteit és élvezzétek a fantasztikus képeket, melyeket Adolf Bornnak köszönhetünk...

Adolf Born a dél-csehországi Velenicében született grafikus 2016. május 22-én halt meg, 86 éves korában. Nevét Magyarországon kevesen ismerik, bár éppen a Pagony kiadónak köszönhetően a helyzet talán javul mostanában. Ő illusztrálta ugyanis a Macourek által írt könyvsorozatot (Mach a Sebestová), amelyet Matyi és Sári címmel ismerhet meg a magyar olvasóközönség. A kötetekből rajzfilm-sorozat és mesefilm is készült, Csehországban mindkettő a gyermekek és felnőttek nagy kedvence mindmáig.

Ahogyan nem volt hétköznapi ember, úgy nem volt a hagyományos értelemben vett illusztrátor sem. Csehországban íróként, festőművészként és díszlettervezőként is ismert, de írt forgatókönyveket, és bár a múlt század hatvanas évei óta népszerű hazájában, a nehezebb időkben sem titkolta a kommunista rendszer iránti ellenszenvét. Művei közül nem csupán a gyermekeknek szántak váltak világhírűvé, kiállításait túlzás nélkül minden földrészen láthatták. Olyan egyedi, összetéveszthetetlen és erős stílusa volt, amelynek alapja a groteszk és a humor, hogy műveit irodalmi szövegek nélkül, önállóan is kiadták.

Sajnos Magyarországon nem sikerült igazán megismertetni: bár e sorok írója fesztiválszervezőként majdnem két évtizeden át harcolt azért, hogy méltó kiállítása legyen hazánkban is, a dolog nem jött össze. De legalább barátaim, ismerőseim körében népszerűsíthettem a magam fanatizmusával, talán nem hiába.

Adolf Born közel 400 könyvet illusztrált (ebből 250 francia szerzőké), 1974-ben Montreálban az Év karikaturistája lett, 1988-ban Érdemes művész Csehszlovákiában, Franciaországban pedig a Művészeti és Irodalmi Rend kitüntetettje, amiről azt nyilatkozta: „A kitüntetések nemigen érdekelnek, de lovagnak lenni, az már a Monarchia idején is igazi elismerésnek számított…” Saját bevallása szerint elsősorban felesége állt sikerei mögött – 1962 óta éltek együtt. Erika nevű lánya ma ismert festőnő és szobrászművész.

A franciák szinte „saját szerzőjüknek” tekintették őt, legsikeresebb könyve La Fontaine állatmeséinek általa illusztrált kiadása volt, amely 2000-ben az egyik legnagyobb példányszámban eladott könyv lett az ottani piacon: az eredeti, óvatos tervek ellenére a Gründ kiadó pár hét alatt eladott 40 ezer példányt! „La Fontaine meséit mindig olyan világnak éreztem, amelybe egész életemben tartoztam” – mondta Born. Egyik legsikeresebb műve A dzsungel könyve illusztrálása volt, Born így mesélt erről: „Minden közül ezen dolgoztam a leghosszabb ideig, egy teljes esztendeig. Néhány fejezetét hússzor is elolvastam, mire biztos voltam benne, mi ragadta meg legjobban a fantáziámat.”

Bornt számos dolog megihlette: utazásai, irodalmi és történelmi alakok, a mitológiák, a színház, valamint az egykori Osztrák-Magyar monarchia. „Ferencz József idején még voltak erkölcsök! Az időseket komolyan vették, a szerződéseket kézfogással pecsételték meg. Monarchista vagyok, legalább az emlékeimben…” Born szerint a monarchia „ideális birodalom” volt… A csehekről és általában a kelet-európaiakról azt mondta, nevelni és nevelni kell őket, intoleráns népség, naivan nacionalista és összességében még faragatlan is.

Egész életében foglalkozott a gyerekekkel, több tucat könyvet illusztrált, és részt vett a rajzfilmek elkészítésében is. Amint mondta: „A gyermeki világ összehasonlíthatatlanul gazdagabb, mint a felnőtteké. A gyermekek figyelmesebbek, és nyitottabbak a nagyon abszurd dolgok befogadására is.” A gyerekkönyvek készítése különben a kommunizmus alatt sok szerzőt vonzott, hiszen ebben a műfajban sem a cenzúra, sem az öncenzúra nem volt jelen olyan mértékben, mint másutt. Bornnál azonban ez nem kényszer vagy menekülés volt, otthon érezte magát a gyermeki fantázia világában.

A Matyi és Sári-sorozat (összesen öt kötet) mellett ugyancsak népszerű a Zsofka majom című műve a szerzőpárosnak, amely egy kismajomról szól, aki az állatkert igazgatója lesz. A Born-Macourek páros művei Csehszlovákiában illetve Csehországban a hetvenes évek óta rendkívül népszerűek, a Bob és Bobek, a Moha és Páfrány vagy Rumcájsz, és persze a Kisvakond mellett a legolvasottabbak-legnézettebbek közé tartoznak, immár több generáción át. A szöveg és a rajzok összhangja, sajátos humora és a történetek időn-felülisége az, ami miatt ezek a művek alighanem továbbra is ott lesznek a gyermekek és felnőttek „létlapján”, mint kedvenc menük. A Matyi és Sári, valamint a Zsofka majom mellett Robinson Crusoe-ról is készített animációs filmet. A forgatókönyvíró Macourekkel több mint hatvan alkotást készítettek, az ő halálát követően Born több filmet nem készített már. Az összeszokott alkotópáros feltétel nélkül megbízott egymásban: Born szavai szerint amolyan „bibliai testvérek” voltak. Közös könyveiken is egyenértékű szerzőként szerepel a nevük.

Elegáns lenne most arról írnom, hogy barátok voltunk, hogy nagyszerű ember volt. Előbbi nem igaz, utóbbi annál inkább. De azért párszor találkoztunk. A prágai Arany Tigris sörözőben ismertem meg, ahová nagyon ritkán tért be, elsősorban egy-egy barátja kedvéért. Huncut mosolyú, bajszos bácsi volt, akiből folyton sugárzott a lelki derű – akárcsak a rá nagyon hasonlító nagypapa-figurák a képein. Igazi monarchista volt, igazi bohém, csodálatos ember. Másodízben azért látogattam meg prágai otthonában, hogy pár képet vásároljak tőle. Nem volt nagy üzletember, ami az alábbi történetből is kiderül. Amikor beléptem műtermébe, azonnal faggatni kezdett, milyen az élet Magyarországon, jók-e még a borok, és hogy meg tudom e magyarázni, miért kellett nekünk, magyaroknak elárulni a cseheket az 1867-es kiegyezéssel. Megpróbáltam válaszolni, az első kérdésre könnyedén, a másodikra frappánsan (elővettem a táskámból egy ajándékba hozott tokajit), a harmadikra már hosszabban, koccintások közepette.

Aztán szóba került a Balaton is – egyszer látta csak, de nem varázsolta el. Akárcsak én, Görögország szerelmese volt: minden esztendőben elutazott egy ottani kis falucskába, amelyről több tucat grafikát és több száz rajzot, vázlatot készített. Máris megvolt a közös pont, kiválasztottam pár görögországi témájú képét, aztán búcsúzkodni kezdtünk. „Maga gazdag ember?” – kérdezte váratlanul. „Ó, dehogy!” – feleltem – „a helyzet az, hogy nősülni fogok, és szüleim nászajándéka az volt, hogy kiválaszthatok három képet legkedvesebb grafikusomtól.” Rám nézett, azzal a huncut, mindent tudó mosolyával, és azt mondta: „Tudja mit, vegyen eggyel kevesebbet, és az árából utazzon el Görögországba, arra a maga kedvenc szigetére. Higgye el, sokkal jobban jár!” Nevetve bólintottam, mire becsomagolta mindhárom képét és azt dörmögte: „Csak kettőt kell kifizetni, így mindenki jól jár! De azért az a Monarchia-dolog, azt még meg kell majd beszélnünk!”

Mindez 2000-ben volt. Sajnos, ez volt az utolsó találkozásunk.