Először nem tudtam, nem akartam letenni a könyvet. Úgy futottam neki, hogy na, mi ez, nem értem, Rozsban a fogó? Rozsban? A fogó? Harapó? Vagy milyen? Ekkora hülyeséget! Aztán a regény csúcspontján leesett. Fogó, aki embereket kap el. Gyerekeket. Mert ez Holden Caulfield álma, ezt szeretné csinálni: állni a rozsföldön, egy hatalmas szakadék szélén, és a sok ezer szaladgáló, játszadozó gyerekre vigyázni, hogy ne essenek le. Ő szeretne lenni a rozsban a fogó...
Először nem tudtam, nem akartam letenni a könyvet. Úgy futottam neki, hogy na, mi ez, nem értem, Rozsban a fogó? Rozsban? A fogó? Harapó? Vagy milyen? Ekkora hülyeséget! Aztán a regény csúcspontján leesett. Fogó, aki embereket kap el. Gyerekeket. Mert ez Holden Caulfield álma, ezt szeretné csinálni: állni a rozsföldön, egy hatalmas szakadék szélén, és a sok ezer szaladgáló, játszadozó gyerekre vigyázni, hogy ne essenek le. Ő szeretne lenni a rozsban a fogó...
Ülök a gép előtt, kezemben a Rozsban a fogó, másodszorra olvasom, közben előttem a képernyőn a Zabhegyező, azt harmadszor. Összehasonlítom a két fordítást, és minden bekezdésben legalább kétszer felnevetek, az új fordítás szerzője, Barna Imre javára. Szikrázóan friss, mai, ötletes. Egy ütősebb, közvetlenebb Salinger-fordítást olvashattok, egy hiteles, mocskosszájú, szerethető Holden Caulfieldet ismerhettek meg. Aki más, mint akit eddig ismertetek. Most is beleborzongok, ahogy a könyvre gondolok.
Nemrég elolvastam Pálos Máté kritikáját az Origón, és majdnem mindenben egyetértek vele. Az új fordítás nem csak modernebb, könnyebben fogyasztható, kevésbé körülményesek benne a mondatok, de közelebb áll az eredeti angol szöveghez, és annyira más, mint a Zabhegyező, hogy... Bírnád. Szóval, nem tudtam letenni a könyvet, már az első oldal szövegelése mellbe vágott és szinte végig fenntartotta a feszültséget. Nahát, ez tetszik, hát ez marha jó, gondoltam pár oldal után. Még hogy rossz fordítás! Ez egy új könyv, és milyen szuper!
A sztori dióhéjban, annak, aki még nem ismeri (figyelem, cselekményleírás következik!): Tél van. Holden a Pencey nevű iskolába jár, azaz járt, éppen most rúgták ki. Még beköszön az egyik tanárához, aztán elindul hazafelé. El kell nyújtania az utazást, mert nem mer a szünet előtt a szüleivel találkozni.
Egyedül az isi szó zavart egy kicsit, szívesebben olvastam volna helyette sulit (a végén ez is összejött), de ennyi. Egyébként nekem tökéletes. A szóhasználat is. Holden nem kíméli (szavakkal) azt, aki képmutató, kicsinyes, rosszindulatú, vagy aki untatja. Tiszta szívű, őszinte, érzékeny fiú. Mikor visszaemlékszik, még a leghitványabb alakok, azok is, akik bántották, hiányoznak neki. A krízise után Holden lebetegszik, szanatóriumba viszik. Hogy utána mi lesz - kérdezi az analitikusa - szeptembertől fog-e majd rendesen tanulni? Milyen hülye kérdés már ez. Hogy így honnan tudhatná valaki, mit csinál majd, amíg nem csinálja? Hát sehonnan.
<description><p>A Pagony ifjúsági kiadója. Könyvek, cikkek 12 éven felüleiknek.</p></description>