Dániel András rendhagyó gyerekkönyveket ír. Mondhatni különlegeseket. De hát milyen könyveket is lenne érdemes írni gyerekeknek, akik mind különlegesek. Mi is rendhagyó kérdéseket gyűjtöttünk össze számára, ő pedig különleges válaszokat adott.
Dániel András rendhagyó gyerekkönyveket ír. Mondhatni különlegeseket. De hát milyen könyveket is lenne érdemes írni gyerekeknek, akik mind különlegesek. Mi is rendhagyó kérdéseket gyűjtöttünk össze számára, ő pedig különleges válaszokat adott.
Benne vagy egy játékban? Nézzünk meg egy kalandos helyzetet. Tételezzük fel, hogy hajón utazol csupa mesehőssel együtt, és hajótörést szenvedtek. Melyikükkel kerülnél szívesen egy mentőcsónakba?
Ha mesehősökről van szó, akkor célszerű lenne egy varázslót választani. Ő biztosan megoldaná, hogy ne boruljunk be a vízbe, legyen mit ennünk, innunk, és haza is jussunk.
Filmek? Filmek, amelyeket meg tudnál nézni akárhányszor...
Egy Fellini filmet mindenképpen vinnék. A 8 és fél vagy az Édes élet lenne az első a sorban, mert ezeket akárhányszor meg tudom nézni. De ilyen Jacques Tati Playtime c. filmje is, abban mindig találok valami újat, mindegy hányszor láttam már. Aztán a kedvencemet, Wim Wenders Amerikai barát c. filmjét, az is biztosan ott lenne a zsákomban.
És mit olvasnál?
Olyan könyveket vinnék, amelyeket sokszor el lehet olvasni újra és újra. Persze sok ilyen könyv van... Na, ez még nehezebb, mint a zene! Lehet az, hogy csak költőket mondok és magyarokat? Egy lakatlan szigetre talán illenek a versek. Legyen Kosztolányi, Tandori és Tolnai Ottó. Az utóbbi különösen, hiszen nála annyiszor felbukkan a tenger. Tengerből pedig magam is elég jól állnék egy lakatlan szigeten...
Akkor hagyjuk most el a szigetet. Arra lennék kíváncsi, milyen filmet ajánlanál gyerekeknek. Mondjuk egy 5, egy 10 és egy 15 évesnek.
Tegyük fel, hogy hiszel a lélekvándorlásban. Ha állatként születnél újjá, milyen állat szeretnél lenni?
Na, ezen még sosem gondolkodtam! Ha választhatnék, talán ló vagy delfin. Nehezem tudom megindokolni, miért. Talán mert tetszenek nekem ezek az állatok és valamiért a szabadság jut először róluk az eszembe. Bár lehet, hogy erről a lovaknak és a delfineknek más lenne a véleményük...
És milyen növény?
Lessünk bele egy kicsit abba, hogyan dolgozol. Vannak alkotók, akik rengetegszer újraírnak, rajzolnak, vágnak műveket… Te sokat formálod, gyúrod a nyersanyagot?
Én viszonylag gyorsan írok, de utólag még sokat dolgozom a szövegeimen. Piszmogok szavakkal, százszor átírok mondatokat. Azaz elég hamar megvan egy nyers verzió, amit aztán újra és újra átjavítok, korrigálok, kiegészítek. Különösen, ha van rá időm...
Ezzel szemben az elmúlt hét legszebb pillanata az volt..., hogy számomra is meglepő hirtelenséggel elkezdtem írni egy új szöveget.
Ha a kuflik Budapestre keverednének… egy rövid városnézés után nyilván valami kellemes zöld területet igyekeznének keresni maguknak a városban. Biztos nem értenék, miért találkoznak ezeken a helyeken annyi favágóval! De nem volna sok idejük a csodálkozásra, mert attól tartok, elég gyorsan begyűjtené őket a rendőrség tiltott közterület használatért. Remélem, a gyerekek a segítségükre sietnének, és befogadnák őket!
Végül két kérdés az És most elmondom, hogyan lifteztem című könyvedhez kapcsolódóan: a mese főszereplője liftes fiú akar lenni. Te ovis korodban milyen foglalkozást néztél ki magadnak?
Ovis koromban leginkább ovis szerettem volna lenni. Rémisztő volt arra gondolni, hogy egy távoli napon majd iskolába kell mennem, a későbbiekről nem is beszélve. Aggodalmam egyébként nem volt alaptalan... Később egy átmeneti ideig leginkább Zorro vagy Winnetou szerettem volna lenni, majd valamiért megkomolyodtam, és egy ideig úgy képzeltem, hogy felnőttként majd régész leszek.
Az interjú elkészítésében Somogyi László volt Dániel András tettestársa.
<description><p>Lazíts érdekességek, interjúk olvasása közben!</p></description>
Eredeti ár:
3490
Online ár: NaN
Eredeti ár:
2990
Online ár: NaN
Eredeti ár:
2790
Online ár: NaN
Eredeti ár:
2790
Online ár: NaN
Eredeti ár:
2990
Online ár: NaN
Eredeti ár:
2790
Online ár: NaN
Eredeti ár:
2790
Online ár: NaN
Eredeti ár:
3990
Online ár: NaN
Eredeti ár:
6990
Online ár: NaN
Eredeti ár:
2790
Online ár: NaN
Eredeti ár:
2790
Online ár: NaN
Eredeti ár:
2790
Online ár: NaN
Eredeti ár:
2790
Online ár: NaN
Eredeti ár:
2790
Online ár: NaN
Eredeti ár:
2790
Online ár: NaN
Eredeti ár:
2790
Online ár: NaN
Eredeti ár:
5990
Online ár: NaN
Eredeti ár:
2790
Online ár: NaN
Eredeti ár:
2790
Online ár: NaN
Eredeti ár:
3490 Ft
Online ár: 2967 Ft
Eredeti ár:
3490 Ft
Online ár: 2967 Ft
Eredeti ár:
2990 Ft
Online ár: 2542 Ft
Eredeti ár:
2790 Ft
Online ár: 2372 Ft
Eredeti ár:
3490 Ft
Online ár: 2967 Ft
Eredeti ár:
2790 Ft
Online ár: 2372 Ft
Eredeti ár:
2790 Ft
Online ár: 2372 Ft
Eredeti ár:
2790 Ft
Online ár: 2372 Ft
Eredeti ár:
2790 Ft
Online ár: 2372 Ft
Eredeti ár:
2790 Ft
Online ár: 2372 Ft
Eredeti ár:
2790 Ft
Online ár: 2372 Ft
Eredeti ár:
2790 Ft
Online ár: 2372 Ft
Eredeti ár:
2790 Ft
Online ár: 2372 Ft