Zsani
Olasz humor az egész családnak!Avagy mire készül már megint ez a két gyerek?
Ha szeretnétek egy szuper meseregényt, amiben vannak ikrek, bumeráng kalapácsok, rablók, szellemek, és mindez a legkifinomultabb szellemességgel megírva, akkor megtaláltátok azt a már klasszikusnak számító szerzőt, amibe eddig mindenki, akinek ajánlottam, menthetetlenül beleszeretett. Fogadjunk, hogy Gianni Rodari groteszk, ugyanakkor nagyon is gyermeki humora rabul ejt Téged is! Ismerd meg Marcót és Mirkót!
Ha szeretnétek egy szuper meseregényt, amiben vannak ikrek, bumeráng kalapácsok, rablók, szellemek, és mindez a legkifinomultabb szellemességgel megírva, akkor megtaláltátok azt a már klasszikusnak számító szerzőt, amibe eddig mindenki, akinek ajánlottam, menthetetlenül beleszeretett. Fogadjunk, hogy Gianni Rodari groteszk, ugyanakkor nagyon is gyermeki humora rabul ejt Téged is! Ismerd meg Marcót és Mirkót!
Gianni Rodari már régen belopta magát a szívembe. Eddigi meséi (
Hagymácska története,
Jácint úrfi a füllentők birodalmában,
Torta az égen,
Beleestem a tévébe), a múlt században nagy sikert arattak a magyar olvasóközönség táborában, mostanában mégis úgy érzem, mintha nem élné reneszánszát a Rodari-kultusz. Pedig
olyan zseniális szövegekkel ajándékozta meg a világot, amit egyszerűen nem lehet kihagyni. Felnőtteknek sem! Senkinek sem! Annyi
sokrétű, összetett, sodró és körmönfont világot teremtett, amibe, ha egyszer belekerülünk, soha nem akarunk kijutni belőle. Így szerintem egyetlen oka lehet annak, hogy ma nem falják az ember Rodarit mindenütt. Az, hogy nem ismerik. A 20. század egyik legviccesebb humanista ikonjának egy nagyszerű történetét olvashatjátok most először magyarul! Én továbbra is le vagyok nyűgözve...
„Marco és Mirkó ikrek. Marco egy méter húsz centi magas, Mirkó viszont százhúsz centiméter. Mirkónak égszínkék szeme van, Marcónak viszont pont ugyanolyan. Egyszóval ikrek, és ezért szakasztott másai egymásnak: a súlyuk és a termetük, az orruk és a frizurájuk, a nadrágjaik, a pulóvereik, a cipőik és a zoknijaik mind-mind egyformák. Milánóban laknak, a Porta Magenta környékén, de persze akkor is pont ugyanolyanok lennének, ha a Porta Vittoria vagy a Lambrate pályaudvar közelében laknának.”
Így kezdi az elbeszélő, és én máris beleestem a csapdájába. Ugyanis a humor logikája, észre sem vesszük, és végigsodor minket a könyvön. Esti mesének ezért rendkívül veszélyes (!!!), ugyanis, hiába vannak szépen, fejezetekre tagolva az ikrek különböző kalandjai, egyszerűen nem lehet abbahagyni…
A sztorik tele vannak olyan sodró dialógusokkal, nyelvi ötletekkel, amik még a legfáradtabb mesemondót is lendületbe hozzák:
„– Nem gondolja, hogy kissé túl gyakran változtatja a véleményét? Először gázt akar szerelni, aztán
be akar zárni minket a kamrába, egy perccel később meg már a telefonáláson jár az esze.
– Legyen már kissé következetesebb, fiatalember! Azért jött ide, mert ki akarja rabolni a lakást, nem? Akkor hát rajta!
A tolvaj könnybe lábadt szemmel néz rájuk.
– Semmit sem akarok ellopni. Inkább börtönbe akarok menni!”
Aztán a helyzeteket olyan elemi leleménnyel oldja fel az elbeszélő, hogy úgy érezzük, folyamatos csattanók sorozatát olvassuk, amik annyira finomak és természetesek, hogy ahelyett, hogy kioltanák egymást, vagy unalmassá válnának, inkább egyre jobban bemelegítik az olvasót és hallgatóságát a Rodari-féle nyelvi valóságba:
„Marco és Mirkó néhány perc alatt megszabadítják a lakást minden olyan tárgytól, amivel kapcsolatban apu és anyu időnként felveti, hogy oda kellene ajándékozni a portásnak, de végül mindig beletörődnek abba, hogy megtartsák, mert vagy Clotilde néni egyik ajándékáról, vagy Vincenzo dédnagybácsi emléktárgyáról, vagy Brambilla katonatiszt nászajándékáról van szó. A tolvaj zsákja már majdnem tele van, amikor Marco és Mirkó még beleönti az iskolatáskáik tartalmát is.”
Semmi fennhéjázó tanulságlevonás nincs a mesékben, mégis, ezek azok a szövegek, amik annyira mélyek, hogy folyamatos lelki munkára kárhoztatja az olvasót (vagy hallgatót)… Számtalan olvasata és szépsége van a történeteknek. Én a mai napig nem tudom megunni a régi Rodarikat, de iszonyúan örülök, hogy új mesét is kaptam az egyik kedvenc szerzőmtől...
Ráadásul most a legkedvesebb szerzőm az egyik
legkedvesebb és legviccesebb külföldi illusztrátorom képei gazdagítják!
Anna Laura Cantone munkát már ismerhetitek
A bagoly, aki félt a sötétben című könyvből, és
az egész Jill Tomlinson sorozatból. A Marco és Mirkó esetében pedig érződik, hogy a képek és a szöveg találkozásánál kiderül,
mi is az olasz humor.
Igazi
családi, összebújós közös olvasós történetek, amit a szülő is élvez. Vagy igazi
ifjúsági regények a jó humorú olvasóknak. Vagy egy osztályfőnöki óra legkedvesebb figuráivá is válhatna Marco és Mirkó. Annyira eredetiek, hogy
bárhol el tudom képzelni őket, tuti hogy mindenhol megállnák a helyüket. A trolin, az játszótéren, a kertben, vagy a wc-n ülve is...
Jó olvasást és sok nevetést!
Ha megtetszett Marco és Mirkó, megrendelheted a könyvet itt, vagy pedig kattints ide, és olvass bele a mesébe!
